Bevezettük az új rendszert, majd a felhőt, utána az AI-t.
Reggel 40 email vár. Re, Re, Fw. A végén én másolatban és egyetlen kérdés: mi legyen?
Ülök a kocsiban hazafelé. Csöndre vágyom.
Egész nap úton voltam: meetingek, döntések, visszakérdezések. Mindenki tőlem akart valamit. Adtam.
Mégis azt érzem, semmi nem haladt előre.
Van két kérdés, amit minden nap felteszek magamnak, és egyikre sem tudok magabiztos választ adni: Mire koncentráljak tényleg? Jól van-e elosztva a terhelés az kollégáim között?
Én se tudom. Pedig ezen múlik minden.
Három hónapja készültem rá, hogy kirúgom.
Már az is idegesített, ahogy belépett az ajtón. Leültünk megbeszélni, miért nem halad a dolgaival: 23 saját feladat, és még 14 kollégának dolgozik bele másik 17-be.
Ez az ember a hátán viszi a céget, én meg majdnem kidobtam.
Akit lustának látsz, lehet hogy túlterhelt.
Eddig csak a saját szemeddel láttad a cégedet. Belülről nézed, és belülről csak a saját napod látszik.
Nem te vagy a hibás. Csak egyedül soha nem láthatod azt, amit a dolgozóid látnak.
A Truly megmutatja. Az összes dolgozód szemével egyszerre, őszintén, szűrő nélkül. Nem azt, amit szerinted akarnak elmondani. Hanem azt, mi akadályozza valójában a munkájukat.
Olyan, mintha a teljes céged egyszerre válaszolna neked.
Nem tükörbe kell nézzél: a Truly ablakot nyit a cégedre.
Végre tudod, hol kell ott lenned vezetőként.
Három úton tudod elérni, hogy a Truly ablakot nyisson a cégedre.
Egyedül akarsz rálátni, mi nem stimmel. A saját tempódban, külső nyomás nélkül.
Nem elég a felismerés. Valakivel együtt akarod végigmenni, mit jelent az, amit a céged mutat.
Teljes képet akarsz. A Truly és egy szakértő együtt mennek végig veled az egészen.
Mire érzed, hogy valami nem stimmel, addigra már sok energiát elpocsékoltál.
Nem az a kérdés, hogy van-e gond a cégedben. Hanem az, hogy időben észreveszed-e, hol kezdődött.